Vállalatoknak

Bemutatkozás

Cégünk olyan vállalatoknak nyújt szolgáltatást, akik a nehezen mérhető és periférikusan kezelhető energiagazdálkodási, gyártási, illetve épületautomatizálási folyamataikat szeretnék költséghatékony és integrált megoldásokkal javítani. Korszerű informatikai megoldásaink segítségével növeljük az ügyfeleink folyamatainak minőségét az általuk birtokolt eszközök okos rendszerekbe illesztésével.

A valódi okos megoldások mögött komoly informatikai háttér húzódik meg, amelynek létrehozása komoly felkészültséget igényel. Munkatársaink összességében több évtizedes, az IT szakmában szerzett tapasztalattal rendelkeznek a szoftverek fejlesztésének, architektúrák menedzselésének, rendszerek integrációjának, alkalmazások üzemeltetésének, valamint IT folyamatok vezetésének területein. Tudásunkat Magyarország legnagyobb, blue chip és top 500 vállalatainál szereztük. Referenciánk között tudhatjuk többek között a Magyar Telekom csoportot, Otp csoportot, MOL-t, Richter Gedeont. Rendszerszemléletünk, szervezői képességünk és integrátori tudásunk szükséges ahhoz, hogy a technológiák mélyére lássunk, és ezáltal ne legyünk elkötelezettek adott márkák és kész dobozos megoldások mellett. Ennek következtében az ügyfeleinknél már meglévő technológiákat képesek vagyunk költséghatékonyan az okos megoldásokba integrálni ahelyett, hogy minden esetben zöldmezős beruházásokat javasolnánk.

Az IOT rendszerek tervezésén és kivitelezésén túl azonban többet is nyújtunk. Képesek vagyunk end-to-end támogatást nyújtani a teljes fejlesztési ciklus során az igények felmérésétől kezdve a műszaki tervezésen, implementáláson, minőségbiztosításon át, az átadást követő éles üzemi supportig. Amennyiben ügyfeleink igénylik, egyedi ügyiteli alkalmazásaik fejlesztésében is partnerek vagyunk, sőt az okos IOT folyamatokat integráljuk is az ügyviteli-, vezérlési- és gyártási rendszereikkel.

Ügyfeleinknek egy kézből nyújtjuk a digitális automatizálást és informatikai fejlesztéseket, hogy gyorsabb és költségtakarékosabb megoldásokat biztosítsunk igényeikre testre szabva.

Automatizációs kompetenciánk

Abban hiszünk, hogy egy rendszer akkor lesz okos, ha működtetése a lehető legkevesebb emberi beavatkozást igényel. A megoldások attól lesznek könnyen és humán-erőforrásgazdaságosan üzemeltethetők, ha nem kell rendszeresen gombokat nyomi vagy paramétereket manuálisan újra hangolni, hanem a szenzorok által mért adatok alapján a rendszer magától automatikusan meghatározza, és ki is adja a végrehajtandó lépést az aktorok felé.

Ennek megvalósítása érdekében rendszereink központi eleme egy mikroszámítógép, amelyen az automatizációs szoftver fut. Mikroszámítógép tekintetében mi a Raspberry Pi-t javasoljuk, de tudunk alkalmazkodni ügyfeleink meglévő hardver infrastruktúrájához is, hiszen automatizációs szoftverként a Node-Redet részesítjük előnyben, amelyik képes működni más Linux vagy Windows környezetben is. Amennyiben ügyfeleink más vezérlő szoftvert preferálnak, mi Home Assistantra vagy Homeyra is tudunk megoldásokat szállítani.

Vezérelt eszközök tekintetében egyaránt van tapasztalatunk ipari környezetben működő PLC-vel, modbus és KNX protokollal, vagy otthonosabb környezetben kihelyezett érzékelőkkel, relékkel, ESP-kkel akár vezetékes, akár vezeték nélküli (RF433, Wifi, Zigbee, Z-Wave) protokollokon.

Informatikai kompetenciánk

Egy szoftverrendszer létrehozása akkor fog elkészülni megfelelő határidőn belül és az elvárt minőségben, ha a szoftverfejlesztési ciklus minden fázisát megfelelő szakértelemmel végezzük el. Ennek érdekében olyan mérnökeink állnak ügyfeleink rendelkezésére, akik között megtalálhatók az elemzők, architektek, fejlesztők, tesztelők, üzemeltetők és munkafolyamat irányítók is, hogy le tudjuk fedni az összes szükséges kivitelezési és support kompetenciát. Önálló alkalmazásokat önállóan is létre tudunk hozni, és üzemeltetni, de ügyfeleink szakembereivel is együtt tudunk működni csapatként legyen az agilis vagy vízesés módszertan szerint szervezett projekt.

Technológiai kompetenciánk alapján a Java, Javascript, Python alkalmazások fejlesztést részesítjük előnyben. Kiszolgáló szoftverek esetében többféle relációs (Oracle, MSSQL, MySQL, stb.) és NoSQL (Redis, InfluxDB, Elasticsearch, stb.) adatbázist használó, virtualizáció nélküli vagy Docker és Kubernetes környezetben futó rendszert tudunk létrehozni.

Nagyvállalati szoftver ökoszisztémákban szerzett tapasztalataink alapján vállaljuk felhasználói alkalmazások integrációját, vagy az automatizációs megoldások illesztését az ügyviteli-, termelés- és vállalatirányítási rendszerekhez.